Bemutatkozás

Bemutatkozás

Kiskőrösről legelőször mindenkinek Petőfi Sándor neve jut eszébe. A város azonban nem csak nagy szülöttére lehet méltán büszke, hanem az itt élő emberek szorgalmát dicsérő szőlő-és gyümölcskultúrájára is.

A török hódoltság idején, az oktalan erdőírtás következtében futóhomok borította be a Duna-Tisza köze termékeny talaját. A XVIII. század végén megkezdett szőlőtelepítéssel nem csak a futóhomokot sikerült megkötni, hanem a szőlőterületek növekedésével jelentősen javultak a lakosság életfeltételei is. Az 1875-ben fellépő és igen gyorsan terjedő filoxéra vész nyomán két évtized alatt az ország szőlőterülete hatodára csökkent. Szinte kizárólag csak az alföldi szőlők maradtak meg, mert a magas kvarctartalmú homokon a filoxéra nem tudott megélni. Ennek felismerésével nagyarányú szőlőtelepítés indult meg az addig értéktelennek tartott talajon, amelyek következtében a Kiskunságon a hazai szőlőterületek egyharmadát homoki szőlők elkotják.

Ma, az Alföldön terem az ország borainak közel fele. A Kunsági borvidék hagyományos fajtáiból készített borok általában könnyűek, lágyak, bársonyosak és a sok napfény következtében kellemes zamatúak.

"Családunkban - sok más kiskőrösi és környékbeli családhoz hasonlóan - több generációs múltra tekint vissza a szőlő- és bortermelés. Az ősök iránti tisztelet, a föld és a szőlő szeretete, valamint a rendszerváltás után kialakult körülmények késztettek a családi hagyományok folytatására. Őstermelőként kezdtem a családi birtokon gazdálkodni és megteremteni későbbi borászati vállalkozásom alapjait.

A kezdeti sikerek cégalapításra ösztönöztek, amelynek dinamikus fejlődése eredményeként családi vállalkozásunk 1998 óta ISTVÁN BORHÁZ KFT. néven forgalmazza borait."

Fő fajtáink

  • Rajnai rizling
  • Kékfrankos
  • Ezerjó
  • Zweigelt
  • Olaszrizling
  • Kadarka
  • Cserszegi fűszeres 
  • Cabernet sauvignon

Célunk az alföldi borok hírnevének megőrzése, a helyi borászati hagyományok ápolása, s nem utolsó sorban a mindennap fogyasztható, igényes minőségű homoki borok megkedveltetése. Borházunk a "Nyitott Pince" elve alapján lehetőséget kínál a borkészítés műveleteinek megtekintésére, termékeink megismerésére. 80 fő vendégvárására is alkalmas helyiségünkben kiránduló és turistacsoportok részére paraszttálas vacsorával egybekötött borkóstolást biztosítunk előzetes bejelentkezés alapján. Stílszerűen berendezett kostoló helyiségünk mellett megtekintheik a szőlészet és borászat hagyományos eszközeit, valamint látványpincénket.

Kellemes kikapcsolódást és jó hangulatú, gasztronómiai élvezeteket is nyújtó programjainkra telefonon, faxon vagy személyesen várjuk jelentkezésüket. 

Tiszteljen meg bennünket bizalmával és kóstolja meg borainkat!

Csengődi István

Képek